Várakozás…szánalom, vagy bölcs harag…Már megint csak egy kicsi kellett volna…vagy talán sokkal több…Én már ezt nem fogom megérni…!

Hányszor ténfergett gondolatainkban ez, vagy ehhez hasonló kósza eszmefuttatás. De most sikerült! BEJUTOTTUNK egy hőn áhított labdarúgó világversenyre, a Franciaországban rendezett labdarúgó Európa Bajnokságra. Ott vagyunk/voltunk számos elit és kevésbé elit csapat között.

Láthattuk labdarúgóinkat, kikre annyiszor haragudtunk kósza labdáik miatt, most elképzeléssel, jó csapatszellemmel játszhattuk a legnagyobbak meccseit. Megvertük az osztrákokat, döntetlent játszottunk azokkal a portugálokkal, akiknél több klasszist talán a spanyoloknál vagy a németeknél találni, s döntetlent azokkal az Izlandiakkal, akik már sok nagy és kiscsapatnak borsot tört az orra alá!

És igen, végre játszottunk, volt teljesítmény, volt színvonal!

Hogy miért jó ez egy nemzetnek? Végre együtt szorít az ország egy csapatért egy kiemelt sportágban, ahol öröm és boldogság találkozik, mindegy, hogy újpest vagy fradi, nincsenek ellentétek, csak egy nemzet!

Egy kicsit elengedtük magunktól a világ gondjait, a politikát, a migránskérdést, talán kevésbé jutott eszünkbe a terrorfenyegetettség, a munkánk vagy tanulmányunk végeláthatatlan kacskaringós útja. Együtt örülhettünk barátainkkal, ismerőseinkkel, családtagjainkkal. S ezt az örömöt és élményt nem veheti el tőlünk senki!

A csoportkörből is továbbjutva elkövetkezett a kieséses szakasz, egy sokkal esélyesebbnek tartott Belgiummal. A mérkőzésen – akármi történt is – véleményem szerint egy összeszedett, soha fel nem adott küzdelem és labdarúgás – szeretet tükröződött a labdarúgóinkon és a szurkolókon. Még akkor is, ha most nem segített Király és az ő mackóalsója, Dzsudzsák bombái, Szalai váratlan húzásai.

Ebben a fordulóban nem sikerült az, ami eddig igen. A Magyar Válogatott kiesett a tornáról, viszont emelt fővel és tisztességesen távozhat. Mi, magyarok pedig büszkék lehetünk arra, hogy ránk csodálkozott a nagyvilág. S ugyan visszatérnek a szürke hétköznapok, néhány napig még csodálhatjuk a nagyok játékát.

S mi elmondhatjuk magunkról, hogy BEJUTOTTUNK, büszkék vagyunk, teljesül egy rég áhított álom!

Reméljük, folytatva a megkezdett utat, két év múlva a világbajnokságon ismét szoríthatunk a fiúkért!

CSAK ÍGY TOVÁBB, HAJRÁ MAGYARORSZÁG!