Mindent a semmiért? – gondolatok a mai “szörnyű” oktatási rendszerről
A minap olvastam egy érdekes levelet, melyet egy diák küldött arról, hogy mennyire értelmetlen és haszontalan dolgokat tanítanak az iskolákban. Egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy ez az én diákéveimben, ami nem is olyan régen volt, hogyan is volt.
Emlékszem, hogy szerettem olvasni. Amikor feladták a nyári kötelező olvasmányokat, akkor nem volt bennem semmilyen rossz érzés. A nagyon sok szabadidőmben nekiláttam őket elolvasni, s olvasónaplót készíteni. És igen, volt ott Pál utcai fiúktól az Odüsszeián át a Goriot apóig minden. Talán némelyiket igen nehéz olvasni. De megmozgatta képzeletvilágomat, próbáltam elképzelni a történéseket. A Jókai regényeket és a nagy Egri csillagokat még élveztem is. Kevés olyan volt, mire azt gondoltam, hogy nagyon érdekfeszítő, viszont az olvasás végeztével sohasem éreztem azt, hogy nyűg lett volna, s na többet nem olvasok. Megismerhettem egy-egy kor gondolatvilágát, emberábrázolási motívumokat, embertípusokat, jellemvonásokat, melyből tanulhattam. Így harminc tájékán úgy gondolom, hogy ez a sok olvasás meghozta gyümölcsét: jó a kifejezőképességem, adott helyzetben általában helyesen tudok megnyilvánulni. Gondolkodom azon, hogy vesztettem e valamit azzal, hogy olvasásra időt pazaroltam: unatkoztam, tévéztem, interneteztem volna? Nem tudom, de nincs bennem hiányérzet.
Nyelvtan? Hogy néz már ki, ha valaki akár egy hibás szót is „elyt” egy írásában? Hányszor látok bármely közösségi oldalon vagy fórumban, vagy akár hivatalos dokumentumban helyesírási hibákat? Véleményem szerint ez szégyellnivaló, sem mint mulatságos.
Emlékszem, hogy mennyit szenvedtem a matekkal: trigonometria, függvényábrázolás és jellemzés, negyedfokú egyenletek, egyenletrendszerek. Ki használja ezeket az életben? Most már tudom: mindenki. No nem fél pí-nyi kenyeret veszünk, nem szinusz és koszinusz függvényekkel rajzoljuk tele az aszfaltot, de azt tudom, hogy e nélkül nem lehetne megtanulni logikusan gondolkodni, kiszámolni mennyi kedvezményt kapunk a boltban adott százalékláb mellett, a problémamegoldó képességünk sem lenne nagyon jó. Megtanulunk szenvedni, küszködni egy feladat megoldási menetén át. Az életben is ezt kell tenni: problémákat, feladatokat megoldani adott elemi lépések sorozatával, melyet ezek után minden hasonlóra ráhúzunk. A cél nem az, hogy minél elvontabb dolgokat tanuljunk meg, hanem az életre való tanulás.
Emlékszem, hogy történelemből meg kellett tanulni sok évszámot, személyt, meg kellett látni az események közötti összefüggéseket. Miért tanultuk meg mindezt? Azért, mert egy régi mondás szerint a történelem az élet tanítómestere. Hogy rá tudjunk látni a körülöttünk lévő eseményekre, dolgokra és összefüggésekre, ismernünk kell a történelmi folyamatokat is.
Angol vagy német? Miért kell majmolni nyugati nyelveket? Azért, mert céljaink elérése érdekében megkövetelik. Én nem használom a mindennapok során az angolból tanultakat, de ha nem tettem volna nyelvvizsgát, akkor most nem lehetnék ott, ahol most vagyok. De lehetséges, hogy olyan munkahelyet szeretnénk majd, ahol nem csak előírás, hanem használni is kell az adott nyelvet.
Emlékszem, volt egy csomó olyan tantárgy, ami engem nem érdekelt: a kémia, biológia, fizika világa például. De az iskolában az volt a feladatom, hogy tanuljak. Semmi másra nem kellett koncentrálnom, csak erre. Persze mikor elég nagy voltam hozzá, már mellette diákmunkán kerestem egy kis pénzt, de az elsődleges mindig az iskola volt. Elő van írva, meg kell tanulni. Nem kifogás az, hogy ezt úgysem használom az életben. Gyakran kérdezik azt, hogy miért tanuljuk az imént említett tárgyakat, mikor úgysem ilyen irányban szeretnénk továbbtanulni. Miért nem lehet olyan hasznos dolgokat megtanulni, melyek az élet során egyből hasznunkra válik: főzni, mosni, számlát befizetni, életvitelt vezetni, gyermeket nevelni. Véleményem szerint ennek a megtanítása nem az iskola feladata. Gyermekét tanítsa meg anyukája, apukája, nagyszüleje, valamelyik ügyes rokona vagy éppen barátja főzni, mosni, számlát befizetni. Vannak olyan elemek is, melyet saját magunknak kell megélni és megtapasztalni, elfogadni tanácsokat, de vezényelni és tenni nekünk kell. Ilyen például a gyermeknevelés, melyet nem lehet tanítani.
Én nem tudok főzni. Megtaníthattak volna, de nem érdeklődtem. Az egész életem során mindig volt olyan személy, aki főzött rám: nagymamám, édesanyám, feleségem. Nem voltam rászorulva, és nem is nagyon szerettem volna megtanulni. Viszont ha ilyen irányú lenne az érdeklődésem, akkor mindenképpen kikértem volna az imént említettek segítségét, illetve olyan irányba szakosodtam volna.
Szakosodás. Biológia, kémia, fizika. Akit nem érdekel, az szakközépiskoláig tanulgatja, akit pedig igen, akkor olyan irányban szakosodik tovább. Nem azzal kell foglalkozni, hogy most ez nekem minek kell, hanem azzal, hogy a további célok elérése érdekében ebből a néhány tárgyból is produkálnom kell valamit.
Nem igazán értem, hogy mi azzal a baj, hogy tanulni kell, mikor ez a diákság dolga. Sőt, elárulhatom, hogy a magára valamit is adó ember mindig tanul valamit: hogy jobb legyen a szakmájában, hogy előrébb léphessen, több pénze legyen. Egyetemen, főiskolán is vannak, lesznek olyan tantárgyak, melyeknek utóbb már nem lehet látni gyakorlati hasznosságát, de mindenképpen meg kell csinálni ahhoz, hogy a távlati dolgokat elérjük. Tanulás helyett mit lehetne csinálni? Többet facebookozni, unatkozni, unatkozni és unatkozni. A kifogáskeresés nem gyógyszer. Ha valaki nem szeretne tanulni, akkor elmehet olyan munkahelyre, ahol nem követelik meg a nyolc általános iskolát sem. Viszont akkor lehet kutakodni a pénztárca legmélyén, lehet álmodozni szép családról, házról, autóról, utazásról.
Fejlődni csak tanulással lehet. E nélkül az élet elképzelhetetlen. Minden tanulási folyamat hasznos. Hiszen nemcsak haszontalanságra nevelhet az, amit haszontalannak vélünk, hanem megismertet valami újjal, melytől gazdagabbak leszünk. Talán az egyik percben még így érezzük, a másik percben már nélküle nem boldogulnánk. Ami pedig mégis az, akkor sem az, hiszen céljaink elérésének alapköve, feltétele. Leendő munkánk során is lehet olyan, amelyet haszontalannak érzünk, de meg kell csinálni.
Talán 100 év múlva más lesz. Talán ennyi idő múlva már nem is kell iskolába járni, mindenki a saját google-jében fogja az ismereteket elsajátítani. De addig is TANULNI, TANULNI, TANULNI, Hiszen ez a jövő kulcsa!