Az első óvodai szerelem! Igen, amikor Karcsika megfogja Niki kezét az udvaron, amikor puszit adnak egymásnak, együtt játszanak, s önfeledten nevetgélnek! Már nagycsoportba járnak, s ez a szokásrendszerük: nap, mint nap kölcsönösen örömöt szerezni egymásnak, közös emlékeket gyűjtve. Elkövetkezik az iskola, a két gyermek egy iskolába megy! Karcsikát elragadják a fiúk focizni, Nikit pedig a lányok hívják csajosat játszani. Karcsika és Niki még néha beszélgetnek egymással, betegség esetén elviszik egymásnak a házi feladatot, segítenek egymásnak a tanulásban. A nagy barátság megmarad egészen ballagásig, amikor is szétválnak útjaik. Karcsika szakközépiskolába megy, Niki gimnáziumba, ahol kiválóan tanulnak mindketten. Egymás személyétől nem tudnak elszakadni, a baráti kapcsolat megmarad, új alkalmakat találnak a találkozásra. Együtt járnak kávézni, pizzázni, olykor szórakozni is. Egy napon Karcsika virágot visz Nikinek étkezésük színhelyére. A lány kérdőre vonja a fiút, s kérdi ezt miért kapta. Karcsika ennyit válaszolt: „mert úgy érzem, szeretlek”. Niki elpirulva és kicsit zavarban viszonozza ezt: „azt hiszem én is”. A megszokott baráti találkozást felváltotta a szerelem! De mitől lesz igazából az? A barátságból lehet igazi szerelem? Miért ne lehetne, hiszen kellőképpen megismerhették egymást az idők során, feltérképezték egymás szokásait. Ezentúl az óvodai kézfogás ismételten divatba jött, a szál virág sohasem maradt el egy éttermi vacsoránál, elkezdtek egymáshoz eljárni, megismerkedtek a szülőkkel, nagyszülőkkel, kipróbálták a csókolózást, szeretetük jeléül összebújva néztek meg egy-egy filmet, s megannyi szép közös emléket gyűjtöttek. Néha ugyan előfordult, hogy összevitatkoztak valamin, de mindig meg tudták beszélni a problémát, és visszatértek a szokásos megszokott életükhöz. Bizonyos idő elteltével úgy érezték, kapcsolatuk megerősítésére egybekelnek. Kisebb esküvőt és lakodalmat szerveztek, ahova elhívták a szeretteiket, rokonaikat, barátaikat is. Szerencsére hamar sikerült közös lakást venniük, ahol önálló életüket élhették. Karcsi és Niki is dolgozott, úgy adódott, hogy mindig tudtak a munka után időt szánni a másikra. Közös tevékenységekben most sem volt hiány, hiszen már nemcsak a szórakozást, hanem a háztartást is közösen kellett vezetniük. Hamarosan szerelmük gyümölcseként megszületett első, majd második gyermekük is, akiket nagyon szerettek, gondoskodtak róluk, megvolt a közös játék is. Viszont ezzel együtt háttérbe szorultak azok a tevékenységek, amelyek ezelőtt együttes örömforrást jelentettek. A gyerekeket vinni, hozni kellett az óvodából, később iskolából, be kellett vásárolni, a köztes időben dolgozni, majd fáradtan hazaesve jutott egy kis idő a gyermekekre is. Vacsorakészítés, fürdés, készülés a következő napra. Lassan háttérbe szorultak azok a dolgok, amelyek eddig a felüdülést, az önmagunkkal és a másikkal való törődést jelentették. Az egymást ölelést felváltotta a gyermekek ölelése, a romantikus vacsorázós és ágyba bújós jeleneteket felváltotta a holtfáradtan ágyba esés. És így ment ez nagyon sokáig. A szokásrendszer megváltozott, a boldogság most már a családban keresendő, s az ilyen fajta együttlétben. Próbálták a szürke hétköznapokat kirándulásokkal, közös városozgatásokkal feledtetni. Ünnepekkor nem a romantikus ajándékozás, hanem a logika diktált. A gyerekek felcseperedtek, a szülők pedig kénytelenek voltak elfogadni, hogy a kis Niki is és a kis Karcsika is megtalálta a párját, külön költöztek tőlük, s megtalálták helyüket az életben. Niki és Karcsi ismételten magára maradt csendesen, romantikusan, teljesen önmagukkal és a másikkal törődve. A gyermekesek szokásrendszerét ismételten felváltotta az egymás újra megismerése, az újra egymásba szeretés. Hiszen nem szabad elfeledni azt, hogy milyen jó volt egymás kezét fogni az óvodában, egymást segíteni az iskolában, eljárni a kedvenc kávézónkba, egymásra ráhúzni a jegygyűrűt, együtt lógni a tévé előtt összebújva, a gyermekek felcseperedése, a közös vacsorák a családdal, a kirándulások, s most látni azt, hogy sikeresek a „kicsik” az életben. Most pedig számot kell vetni eddigi életünkkel, ismét fel kell fedezni egymást, ismét lehet apró figyelmességekkel és nyugalommal a másiknak örömöt szerezni. Hiszen erről szól az élet.