Éreztük már azt, hogy valami számunkra nagyon idegen? Egy életstílus, egy tevékenység, egy televíziós műsor?

A közösségi oldalak után, talán egy minden eddigi érdeklődést felülmúló őrület, a Pokémon Go, amely néhány hét alatt milliók kedvencévé vált. A sokaknak furcsa és a mai társadalmat negatívan reprezentáló játék nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is népszerű. Lényege, hogy a mobilalkalmazás segítségével el kell jutni egy bizonyos helyre, hogy megtaláljuk pokémonunkat, melyeket gyűjtögetni kell. A globális applikáció segítségével egymással is versenyezhetünk, sőt még randizhatunk is. Nagyjából a keresd meg a tojásokat a kertben húsvétkor modern változata.  

A társadalom a játék kapcsán két meghatározó csoportra oszlott: van, aki letölti, és megőrül érte, és van, aki abszolút elítéli. Utóbbiak teljesen elutasítják, rossz dolognak tartják, amely még jobban lebutítja a társadalmat, sőt véleményük szerint ez egy újabb módja annak, hogy hivatalos szervek nyomozni tudjanak utánunk.

Pedig ha jobban belegondolunk, mennyi idegen dolgot szeretett már meg az emberiség a történelem során. Gondoljunk a televízióra, melynek használatával egy dobozt nézünk. A számítógép és az internet, valamint a közösségi oldalak megjelenésével pedig ki sem mozdulunk a lakásból. Bírom az olyanokat, aki így meg úgy elítéli e lehetőség használatát, de naponta két-három cikket vagy bejegyzést ő is kiposztol, hogy milyen volt régen, meg nagy szerencse fog érni, és hasonló dolgok. Gyanítom, hogy nem csak a bejegyzés készítéssel foglalkozik, hanem végiggörgeti az idővonalat, ismerősökkel beszélget, lájkol.

Emlékszünk még a tetrisre, a tévés nyomkodós játékokra, a tamagochira? Elvoltak az emberek velük, mint a befőtt, szórakoztatták magukat. Miért ne lehetne a Pokémon Go is egy mindenki által elfogadott szórakozási lehetőség? Akit pedig nem érdekel, nyilván nem fogja használni. Olyan készségeket fejleszthet, mint a tájékozódási, gondolkodási, együttműködési készségek, elősegíti az egészséges versenyszellem kialakulását, motivációt nyújthat arra, hogy a szabadban tölthessük az időnket, ezáltal sokkal többet mozoghatunk, mint úgy általában.  Ezen kívül gyermekeink szempontjából még mindig jobb ilyennel játszani, mint a drogokat kipróbálni, híreken vagy filmeken azt nézni, hogyan gyilkolják az emberek egymást a nagyvilágban. Egyébként is kedves kis lényeket gyűjtögethetünk, nem sérül senki személyisége.

Ez egy kis elrugaszkodás a valóságtól, de ki ne szeretné ezt? Az olvasás, zenehallgatás is ilyen. Merjünk az új dolgok elé nézni, ha nem tetszik, továbbléphetünk, kereshetünk mást! Lehet, hogy ez csak egy kisebb-nagyobb fellángolás a mobilalkalmazások tömegében, de az is lehet, hogy ez valami újnak a kezdete. Lehet, hogy néhány év múlva közelebb kerül a valóság és a képzelet világa egy még ma nem is ismert applikáción keresztül. Addig be kell érnünk Pikacchuval!